Betöltés…
WAGO Hungária

Az élhetőséget helyezzük a fókuszba – interjú a Solar Decathlon egyik magyar csapatának vezetőjével, Pintér Judittal

Szentendrén, egészen szeptember 29-ig, egy igazán különleges kiállítást járhatnak be az érdeklődők. A Solar Decathlon nem csupán azért izgalmas, mert tíz, a világ különböző tájairól összegyűlt egyetemi csapat által épített, újszerű házakat láthatunk, hanem mert valamennyi épület célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyi innovatív megoldás létezik, ha egy otthon megépítésekor nemcsak a saját kényelmünkre, hanem a környezetünk fenntarthatóságára is figyelni szeretnénk.

Az idei versenyzők között a miskolci és pécsi hallgatókból összeállt Someshine Team is helyet kapott. A versenyről és az általuk megálmodott, majd kivitelezett projektről a csapat project managerével, Pintér Judittal beszélgettünk.

Azoknak, akik most találkoznak először a Solar Decathlonnal, mit mondanál, miért különleges az idei verseny? Mire hívnád fel a figyelmüket?

Minden egyes Solar Decathlonnak megvan a maga fő témája, az idei év pedig arról szól, hogy az egyes országokban az elavult vagy valamilyen módon már nem hatékony épületeket milyen módon tudnánk renoválni, jobbá tenni. Ez Magyarországon a tipikus kockaházak renovációját jelenti, mi is ebben a kategóriában vettünk részt. Körülbelül 800 000 ilyen ház van jelenleg az országban, tehát ez egy valóban életszerű probléma.

Ti milyen megoldást találtatok ki?

Általában úgy újítanak fel egy ilyen házat, hogy rátesznek egy valamilyen méretű szigetelést, kicserélik a nyílászárókat, esetleg a tetőt is… és ennyi. De magához a ház belsejéhez és annak szerkezetéhez nem nyúlnak. A mi projektünk annyiban más, hogy nyitottabbá és átláthatóbbá tettük a tereket. Láthatóan nagyon sok az üvegajtó, a tolóajtó, plusz kapott egy hozzáépített teraszt, amelyben található egy kisebb haszonkert vagy épp dísznövénykert. Egyrészt kvázi kibővítettük a házat, másrészt pedig egy körforgást hoztunk ezzel létre. Illetve a benne kialakított átriumos, Venturi tálas rész a szellőztetést és hűtést hivatott megvalósítani.

solar decathlon verseny - SomeShine team

Milyennek látod az idei Solar Decathlon csapatait? Van-e olyan, akikre érdemes külön figyelni?

Egyelőre annyira el voltam foglalva, hogy egyedül a másik magyar csapatot látogattam meg. A többiek elmondása alapján a mi házunk annyiban különbözik, hogy míg mások egy kiállítást rendeztek be, mi egy élhető, rögtön beköltözhető helyet hoztunk létre. Vannak különböző technológiák, a holland csapatnál például nagyon erős a gépészet. Ugyanakkor ez a mi házunknál is megvan, csak nincsen annyira szem előtt, mert beépítettük. Mi az élhetőséget helyeztük fókuszba, nem a bemutató jelleget.

Hogyan állt össze a csapatotok?

Egyrészt három egyetemből tevődik össze a csapatunk, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Egyetem és egy algériai egyetem hallgatóiból, dolgozóiból. Alapvetően a mi részünkről (a Miskolci Egyetem – a szerk.) már eleve volt egy kialakult csapat, akikkel már különböző versenyeken, projektekben részt vettünk, ez az építés során is nagy előnyt jelentett. Többségében magyarok vagyunk, a verseny időszakára hét algériai hallgató és három oktató jött el segíteni a munkánkat. Az építés során vízumproblémák miatt sajnos nem tudtak ennyien itt lenni, de a szimulációs anyagok elkészítésében és a ház vizsgálatában már részt tudtak venni.

Mi volt a legnagyobb kihívás vagy probléma, amivel szembesültetek?

A legnagyobb probléma az volt, hogy nekünk négy hónap alatt kellett megcsinálnunk azt, amire a többi csapatnak közel két éve volt. A projektet eredetileg egy másik egyetemmel együttműködve kezdtük, de ők tavaly ősszel kiszálltak. Ezután következett egy tehetetlenséggel teli időszak, amíg februárban össze nem hozott minket a sors a Pécsi Egyetemmel, és akkor szinte a nulláról kellett elkezdenünk.

Egy kicsit beszéljünk a WAGO-ról is. Miért és milyen eszközeiket használtátok fel az építés során?

A WAGO által biztosított rendszer nálunk két fő funkciót lát el. Egyrész a világításvezérlést, másrészt az energiamérést. Azért is választottuk a WAGO-t, mert nagyon jól adaptálható, mi például a Loxone rendszerhez csatoltuk hozzá ezeket. De természetesen például a csatlakozók, azok mindenhol ott vannak, mint nagyjából mindenhol máshol is.

Korábban is dolgoztunk már WAGO rendszerrel, volt, hogy TDK dolgozat elkészítése során használtuk, volt, hogy szakdolgozathoz. A hallgatók is nagyon szeretik, nagyon nagy a támogatás a cég részéről, és nagyon rugalmasan tudják kezelni, ha bármi probléma felmerül.

Mennyire fér össze a Solar Decathlon a tanulmányokkal, munkával?

Én főként az egyetem részéről tudok csak nyilatkozni, de mi mindent elkövetünk azért, hogy mindaz a munka, amit a hallgatók itt elvégeznek, az megtérüljön. Egyrészt ösztöndíj formájában, másrészt szakdolgozat formájában, vagy hogy épp beszámítható legyen különböző tantárgyak teljesítésekor. Hosszú távon pedig publikációk és előadások formájában is felhasználható lehet: már az előkészítési folyamatban is jelentettünk meg publikációkat, ahogy folyamatosan fejlesztettük például az energiamérő modult.

Mit emelnél ki, miért éri meg egy diáknak, hogy részt vegyen egy Solar Decathlonon?

Elsősorban azt tudnám mondani, hogy a tapasztalat miatt, amit itt kap, hogy ilyen nyomás alatt kell csapatmunkát végezni. És amit látok a hallgatókon, hogy önmagukon is meglepődnek, hogy milyen helyzetben, mennyire jól tudnak szerepelni. Néha úgy éreztem, hogy még a lehetetlenre is találtak megoldást. Még olyan is volt, aki mindenféle vezetői tapasztalat nélkül vállalta magára – és csinálta jól – egy kisebb csapat irányítását. Hatalmas önismeretet is adott nekik ez az egész verseny.

Mik a terveitek a jövőre nézve ezzel a koncepcióval, amivel itt megjelentetek? Vagy lehetséges akár, hogy ezzel a csapattal más projektekben is részt vesztek majd?

Nagyon szeretnénk közösen folytatni a munkát így, mint három egyetem. Ráadásul ebben a projektben vannak olyan pontok, amiket tovább tudunk vinni. Illetve felmerült az is, hogy két év múlva részt vehetnénk a Németországban megrendezésre kerülő Solar Decathlon versenyen, de erre egyelőre én csak azt tudom mondani, hogy először pihenni kell, és várni, hogy még jobban megszépüljenek a mostani emlékek, mert nagyon fáradtak vagyunk.

solar decathlon

 Ha egy teljesen laikus ember érdeklődne, mit javasolnál, mit nézzen meg, mire figyeljen a Solar Decathlonon?

Mindenképp érdemes minden házat végig járni, mert még ha nem is egy kultúrát vagy építészeti stílust képviselünk, mindenhol találhatunk olyan apró ötleteket, amiket hasznosíthatunk az otthonunkban. Azt tudom ajánlani, hogy mindent nagyon részletesen és lehetőleg vezetett körbejárással nézzenek meg. Alkalom van még rá bőven, hiszen szeptember 29-ig lehet jönni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük