Betöltés…
WAGO Hungária

Innováció és fenntarthatóság: A jövő otthonai Szentendrén

Tíz csapat, tíz innovatív otthon, tíz versenyszám: ez a 2019-es Solar Decathlon, a világ egyik legjelentősebb nemzetközi, egyetemek között megrendezett építőipari innovációs versenye. Számunkra pedig külön öröm, hogy két magyar csapat is bemutatkozik a Szentendrén megrendezésre kerülő versenyen és kiállításon.

Az első Solar Decathlont még 2002-ben tartották meg Washingtonban. A verseny koncepciója már akkor is ugyanaz volt, mint napjainkban: minél innovatívabb megoldásokat találni társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi problémákra, fókuszba helyezve a fenntarthatóságot és az energiahatékonyságot. A feladat nem egyszerű, hiszen a résztvevőknek nem csupán elméletben kell válaszokat adni az egyre égetőbb kérdésekre, hanem a gyakorlati megvalósíthatóságot is garantálniuk kell, mégpedig az általuk megálmodott otthonok felépítésével és „üzemeltetésével”.

A Solar Decathlon versenyzői a világ minden tájáról érkezhetnek, a jelentkezők közül egy nemzetközi szakmai zsűri választja ki a legígéretesebb projekteket. Idén tíz csapat munkáját találták kivitelezésre méltónak, s köztük két magyar csoport is található, ráadásul mind a kettő a WAGO eszközeit is felhasználta az építés során. A koeb Team a Budapesti Műszaki és Gazdasági egyetem diákjaiból áll össze, míg a SOMEshine Team tagjai között a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói mellett az algériai Blidai Saad Dahlad Egyetem képviselői is megtalálhatók.

És hogy mégis mik a Solar Decathlon legfontosabb célkitűzései? A szervezők és résztvevők legfőképpen arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az energiapazarló életmódunk visszafogásának számtalan módja van, és ezek nem feltétlenül kell, hogy a megszokott életszínvonalról, valamint a kényelemről való lemondással járjanak együtt. Az itt felvonultatott újító megoldások ráadásul azt is bizonyítják, hogy az egyre növekvő energiaszükségletünket megfelelően biztosítani lehet olyan, mindenhol jelenlévő megújuló forrásokból, mint a napenergia, továbbá, hogy mindezeket a technológiákat integrálni lehet megfizethető, megbízható építészeti megoldásokkal.

A Szentendrén felépített 10 otthont két héten keresztül értékelték napról napra, különböző szempont alapján: figyelték például a cirkularitást és a fenntarthatóságot, az épület energiamérlegét vagy épp az energiahatékonyságot, míg végül a 10 versenyszám összesített eredménye alapján kihirdették a győztest: idén a Habiter2030 Team Inhabit2030 (H2030) nevű projektje bizonyult a legjobbnak.

A Solar Decathlon azonban nem csupán egy verseny, hanem egyben kiállítás is, hiszen épp az a célkitűzés, hogy minél szélesebb körben formálják a fenntarthatóságról alkotott nézeteket. Így a már megépített házakat egészen szeptember 29-ig bárki ingyenesen bejárhatja, igény esetén még a készítők által tartott bemutatón is részt vehetnek, hogy minél jobban megismerjék az egyes koncepciók rejtelmeit.

Ha pedig valaki nagyobb csoporttal járná be a jövő otthonait, előzetes regisztráció után érkezhet a helyszínre.