Betöltés…
WAGO Hungária

A „Wago EasyLife” egy olyan szoftver, amely segítségével okosotthonokat lehet megvalósítani, mégpedig úgy, hogy nem igényel programozói ismereteket. Tulajdonképpen egy konfiguráló szoftver, amellyel a megfelelő összerendeléseket tudjuk elvégezni a funkciók, illetve a fizikai kimenetek között. A fizikai adatpontokon kívül használható benne kommunikáción átadott adatpont is. Ez jelenleg Modbus, Dali, és KNX adatpont lehet. Modbuson lehet a legtöbb konfigurációt elvégezni, így mondhatni ez a legszabadabb kommunikáció a rendszerben. Dali és KNX esetén előre konfigurálni kell az eszközöket, amelyeket ezek után tudunk hozzárendelni a konfiguráló felületen a kívánt helyiségekhez. A konfiguráló szoftver nem a végfelhasználó számára lett kifejlesztve. Ez a beüzemeléshez szükséges, azonban a végfelhasználó egy telefonos alkalmazáson keresztül tudja a kívánt értékeket változtatni. Ebbe tartozik a világítás kapcsolása, kívánt hőmérséklet beállítása, rolók mozgatása, időzítők hozzárendelése, öntözés kezdetének megadása, kényelmi funkciók kapcsolása. Mivel nem programozó szoftver, hanem csak konfiguráló, ebből következik, hogy a rendszerkialakítás jóval egyszerűbb lesz, azonban korlátozottabb is.

Világítás              

                A világítási köröket két fajta módon valósíthatjuk meg. Relés kivitellel, ilyenkor a reléken keresztül megy a lámpák kapcsolása. Illetve az egyre terjedő DALI kommunikációs protokollt használva. Mind a kettő rendelkezik a szoftverben alfunkciókkal. Ezek segítségével lehet megadni, milyen kialakítást szeretnénk. Egy kapcsolós, két kapcsolós vagy éppen fényerő állíthatósági kivitel. Dali esetén még rendelkezik a rendszer mozgásérzékelő funkcióval is. Ezen keresztül lehet a DALI-s mozgásérzékelőket hozzárendelni a rendszerhez.

1. kép: Applikáció, világitás felkapcsolva

Hűtés-fűtés

                A hűtés-fűtés egy egyszerű szabályozást tesz lehetővé. Közvetlenül nem szabályozza a szoftver hűtő-fűtő rendszert, hanem igényeket továbbít felé. Ezt úgy kell érteni, hogy csak azt mondjuk meg, hogy éppen kell-e hűteni/fűteni, vagy sem. A hűtő-fűtő rendszer működésébe nem szól bele az alkalmazás. A paraméterezés menete:

  1. Helyiségnév hozzáadása, kiválasztása.
  2. Funkció kiválasztása (Hőmérsékletszabályozás)
  3. Paraméterek beállítása
    1. Hőmérő kiválasztása
    2. Alapérték-állítás megadása
    3. Érzékenység (hiszterézis nagyság) megadás
    4. Kimenetek felvétele
  4. Konfiguráció letöltése PLC-re

2. kép: Hőmérséklet demó konfiguráció

Redőny

                Redőny funkció működése, az teljesen átlagos. Gombnyomásra tudjuk mozgatni a redőnyt fel vagy le. Található központi kapcsoló bemenet, ezt úgy kell értelmezni, hogy egyszerre több kört lehet egyetlen gombnyomásra fel vagy le vezérelni. Ezáltal meg lehet tenni azt, hogy a ház egy bizonyos pontján kialakítanak egy pontot, ahonnan például a nappaliban, konyhában étkezőben egyszerre lehet irányítani a redőnyöket. Beüzemelésnél fontos lemérni a redőnyök fel- és lemenetelének az idejét, mivel a szoftver ez alapján számolja, éppen hol áll a roló.

Öntözés

                Öntözés esetén három típus közül választhatunk. Egyszerű öntözés esetén az applikációból lehet megadni, mikor és mennyi ideig locsoljon a rendszer. Ezenkívül található egy táblázatos kialakítás, amely esetén a rendszer előre meghatározott hőmérsékletszintek alapján előre beállított locsolási időt kiválaszt. Végül pedig egy olyan funkciótípus található, amellyel az Open Weather Map (https://openweathermap.org/) szolgáltatással kommunikál. Ilyenkor az internetről előre lekérdezi a szoftver a hőmérsékletértékeket, és ezek alapján dönti el a program, hány percig kell locsoljon a program.

3. kép: Öntözési időpont

Egyéb funkciók

                Olyan funkciók, melyek az applikációban nem kerülnek megjelenítésre. Például ÉS, VAGY, Kizáró VAGY kapcsolás. Analóg, hőmérsékletreláció stb. Főleg a háttérben lehet nagy szerepük, kimenetek összehangolása, vagy szimplán, ha nincs szükség vizualizációra, csak a háttérben kell a vezérlést megoldani.      

Időzítő

                Időzítőket applikációoldalon lehet felvenni. Tehát ezt maga a végfelhasználó tudja majd megtenni. Minden olyan funkcióhoz, amely nem az „Egyéb funkciók” közé tartozik lehet időzítőt rendelni. Tehát a világítás, hűtés-fűtés, redőny funkciókhoz. Az öntözés esetén szintén az időzítők között tudjuk megadni a kívánt locsolási idő kezdetét.

4. kép: Időzítő hozzáadása

Kényelmi funkciók

                Kényelmi funkciókkal meg lehet azt tenni, hogy egyetlen gombnyomásra több helyiségben az előre beállított értékekre álljon be a rendszer. Például létre tudunk hozni egy olyan kényelmi funkciót, amely, amikor elmegyünk otthonról egy gombnyomásra leengedi a redőnyöket, lentebb vagy éppen fentebb veszi a kívánt hőfokot, lekapcsolja a lámpákat a megadott helyiségekben.

5. kép: Kényelmi funkciók